Búzafűlé- bio tönköly búza fagyasztott búzafű lé - 5000Ft/31 kocka-357g

Mi az oka annak, hogy egy nyolcvan éves idős ember, aki búzafűlét fogyaszt egészségesebb mint egy mai harmincöt éves fiatalember ?

Weboldal bejelentése

Szabálysértő honlap?
Kérünk, jelentsd be!

Ügyfélszolgálat

HuPont.hu Ügyfélszolgálat

Élt egy nagy erdő szélén egy favágó és a felesége, gyermekük egy volt, egy háromesztendős leányka. Olyan szegények voltak, hogy a mindennapi kenyerük sem volt meg, és nem tudták, hogy mit adjanak a lánykának ennie.

Egy reggel gondoktól terhelve kiment a favágó az erdőbe, s amint ott fát vágott, egyszerre csak egy szép hatalmas asszony állt előtte, fején korona volt ragyogó csillagokból, és így szólt a favágóhoz:

"Én vagyok a Szűz Mária, a Kisjézus édesanyja: te szegény vagy, és nyomorogsz, add csak nekem a gyermekedet, majd én elviszem őt, én leszek az anyja, én fogom gondját viselni."

A favágó engedelmeskedett, hozta a gyermekét, és átadta őt a Szűz Máriának, az pedig fölvitte őt a mennybe. Ott a leánykának jó dolga volt, cukorfalatokat evett, és édes tejet ivott, és aranyból voltak a ruhái, s az angyalkák játszódtak vele. Amikor pedig tizennégy éves lett, a Szűz Mária egyszer csak magához hívta, s így szólt hozzá:

"Gyermekem, nagy útra indulok: vedd át és őrizd meg a mennyország tizenhárom ajtajának a kulcsait: tizenkét ajtót kinyithatsz, és megnézheted a csudadolgokat odabent, hanem a tizenharmadik, amelybe ez a kis kulcs való, tilos: vigyázz, ki ne nyisd, különben szerencsétlenség fog érni."

A leányka megígérte, hogy szót fogad, mikor pedig Szűz Mária kitette a lábát, nekiállott körülnézni a mennyország hajlékaiban: mindennap felnyitott egyet, mígnem végére járt a tizenkét hajléknak. Ezek mindegyikében ott ült egy-egy apostol, nagy fényességtől környezve, s a leányka örvendezett a sok-sok szépségnek és ragyogásnak, s vele örvendeztek az angyalkák, akik mindig mellette voltak. Most már csak a tiltott ajtó volt hátra, neki pedig nagy kedve támadt megtudni, mi rejtőzik mögötte, így szólt hát az angyalkákhoz:

"Teljesen kitárni nem fogom, és bemenni sem akarok, de azért kinyitnám, hogy egy kicsit benézegessek a résen."

"Ah, ne tedd - mondták az angyalkák, az bűn lenne, a Szűz Mária megtiltotta, és bajod lehetne belőle könnyen."

Ennek hallatán a leányka elhallgatott, ámde nem hallgatott el szívében a sóvárgás, hanem csipkedte és mardosta mohón, és nem hagyta békében. És egyszer, mikor az angyalkák mindannyian elmentek, azt gondolta:

"Most magam vagyok, most bekukucskálhatnék, úgysem jön rá senki, ha megteszem."

Előkereste a kulcsot, és ha már a kezében tartotta, be is illesztette a zárba, s ha már bedugta, el is fordította. Az ajtó fölpattant, a leányka pedig megpillantotta a Szentháromságot, amint ott ült tűzben és ragyogásban. Egy darabig csak álldogált, ámult és bámult, aztán egy kicsit megérintette az ujjával a ragyogást, és akkor az ujja merő arany lett. Ettől megrémült, becsapta rögvest az ajtót, és elszaladt. Rémülete pedig csak nem akart szűnni, bármihez kezdett is, és a szíve kalapált szüntelen, és csak nem akart megnyugodni, és az arany is ott maradt az ujján, és nem jött le, moshatta és dörzsölhette mindhiába.

A Szűz Mária rövidesen visszatért útjáról. Hívta a leánykát, és visszakérte tőle a mennyei kulcsokat. Amint a leányka átadta a kulcscsomót, szemébe nézett a Szűz Mária, és megkérdezte tőle:

" Ugye nem nyitottad ki a tizenharmadik ajtót?"

"Nem" - felelte ő.

A Szűz pedig a lányka szívére tette a kezét, érzete, hogy zakatol és kalapál, s bizony észrevette, hogy a leányka megszegte az ő tilalmát, és felnyitotta volt az ajtót. Megkérdezte hát még egyszer:

"Biztos, hogy nem nyitottad ki?"

"Nem" - felelte a leányka másodszor is.

Akkor a Szűz a leányka ujjára pillantott, melyet bearanyozott volt a mennyei tűz, és látta már, hogy a lányka bűnös, ezért harmadszor is megkérdezte:

"Tényleg nem nyitottad ki?"

"Nem" - felelte a lányka harmadszor is.

Akkor így szólt Szűz Mária:

"Nem fogadtál szót nekem, és még hazudtál is, nem érdemled meg, hogy itt maradj a mennyben."

A leányka pedig mély álomba merült, és amikor felébredt, lent feküdt a földön, vadon-erdő kellős közepén. Kiáltani akart, ámde nem jött ki hang a torkán. Felugrott, el akart futni, de bármerre fordult, sűrű tövisbozótba ütközött, és nem tudott áttörni rajta. E magányos helyen, ahová rekesztve volt, állt egy öreg, odvas fa, az ő hajléka gyanánt. Odabújt, ha leszállt az éj, és ott aludt, és ha esett, ha fújt, ott lelt menedéket: hanem siralmas élet volt ez, és valahányszor arra gondolt a leányka, milyen szép is volt a mennyben, s hogyan játszadoztak vele az angyalok, sírt keservesen. Gyökér és bogyó volt egyedüli tápláléka, ilyesmit keresgélt mindenütt, ameddig eljuthatott. Ősszel összegyűjtötte s az odúba vitte a lehullott faleveleket és diót: a dió volt elesége télvíz idején, s ha jött a hó és a fagy, bebújt a levelek alá, mint egy szegény kis állat, nehogy megfagyjon. Ruhája csakhamar elszakadozott, és apródonként lehullott tagjairól. Mihelyt pedig visszatért ereje a napsütésnek, ő is előbújt, és lekuporodott a fa elé, s a haja betakarta minden oldalról, mint egy kabát. Így üldögélt évről évre, így sínylette a világ siralmát és nyomorúságát.

Egyszer, amikor megújult zöldjükben álltak megint a fák, az ország királya éppen abban az erdőben vadászott, és egy őzet hajszolt, és mert az őz a tisztást közrefogó bozótba menekült, a király leszállt lováról, széthajtotta a bokrokat, és a kardjával utat vágott közöttük. Amint végre áttört a sűrűségen, egy szépséges leányt látott a fa tövében ülni, ott ült, és aranyhaja betakarta lábujja hegyéig. A király megállt, ámulva nézte, majd megszólította:

"Ki vagy te? Miért ülsz itt e magányos helyen?"

De a leány nem válaszolt, mert nem tudta száját szóra nyitni. A király tovább kérdezett:

"Akarsz-e velem jönni a palotámba?"

Erre a leány bólintott egy kicsit. A király karjára vette, lovára ültette, s hazalovagolt vele, s amikor megérkeztek a királyi palotába, szép ruhákba öltöztette, s mindent megadott neki, bőséggel. S habár beszélni nem tudott a leány, mégis oly szép és bájos volt, hogy a király szívből megszerette, s kisvártatva feleségül is vette.

Hogy ezután jó egy év eltelt, a királyné világra hozott egy fiút. Még aznap éjjel, amint egyedül feküdt ágyában, megjelent előtte a Szűz Mária, a így szólt hozzá.

"Ha megmondod az igazat, és bevallod, hogy kinyitottad a tiltott ajtót, akkor meglazítom a szájadat, és visszaadom neked a beszédet: ám ha megátalkodol a bűnben, és konokul tagadsz, akkor még újszülött gyermekedet is elviszem."

És a királynénak megadatott, hogy válaszolni tudjon, de ő megmakacsolta magát, és így felelt:

"Márpedig nem nyitottam ki a tiltott ajtót".

Mire Szűz Mária kivette karjai közül az újszülöttet, és eltűnt. Másnap reggel, hogy a gyermeket sehol sem találták, lábra kapott az a szóbeszéd, hogy a királyné emberevő, és elemésztette saját gyermekét. Ő mindent hallott, és egy szóval sem tudta megcáfolni, de a király annyira szerette őt, hogy nem akart hinni a szóbeszédnek.

Egy év múlva szült a királyné még egy fiút. Éjszaka ismét fölkereste őt Szűz Mária, és így szólt:

"Ha bevallod, hogy kinyitottad a tiltott ajtót, akkor visszaadom a gyermekedet, és föloldom a nyelvedet: ám, ha megátalkodol a bűnben, és tagadsz, akkor ezt az újszülöttet is elviszem."

Mire a királyné megint azt mondta:

"Márpedig nem nyitottam ki a tiltott ajtót."

És a Szűz kivette a gyermeket a karjaiból, és magával vitte  a mennybe. Reggel, hogy ezt a gyermeket sem találták, az emberek fennszóval kimondták, hogy a királyné falta föl, és a király tanácsosai követelték, hogy mondjanak ítéletet a fejére. De a király annyira szerette őt, hogy meg sem akarta hallani a vádaskodást, s a tanácsosainak fővesztés terhe mellett megtiltotta, hogy akár csak említést is tegyenek róla.

Egy év múlva szült a királyné egy szép kisleányt, éjszaka pedig harmadszor is megjelent neki Szűz Mária, és így szólt hozzá:

"Jer velem." És kézen fogta őt, és fölvitte a mennybe, s megmutatta neki a két nagyobbik gyermekét, azok reá nevettek, és a földgolyóval játszadoztak. Látva, mennyire örül nekik a királyné, Szűz Mária így szólt hozzá:

"Még mindig nem lágyult meg a szíved? ha bevallod, hogy kinyitottad a tiltott ajtót, mindkét fiadat visszaadom."

De a királyné harmadszor is azt válaszolta:

"Márpedig nem nyitottam ki a tiltott ajtót."

Mire a Szűz visszabocsátotta őt a földre, s elvette tőle a harmadik gyermekét is.

Másnap reggel, amint elharapódzott a hír, fennszóval kiáltozta mindenki:

"Emberevő a királyné, ítéletet reá!"

És a király most már nem tagadhatta meg a tanácsosai kívánságát. Törvénykeztek a királyné fölött, s mivel nem tudott védekezni, arra ítélték, hogy máglyahalált haljon. Egybehordták a fát, és amikor már a királyné a karóhoz volt kötözve, s körös-körül föllobogott a láng, akkor büszkesége kemény jege megolvadt, szíve a bűnbánattól megindult, és ő azt gondolta:

"Bárcsak bevallhatnám, mielőtt meghalok, hogy kinyitottam az ajtót!" - és akkor megjött a hangja, ő pedig fennhangon így kiáltott:

"Igenis, Mária, kinyitottam!" - és rögtön eleredt a mennyből a zápor és az eloltotta a tüzet, és a királyné fölött fény ragyogott föl, és a Szűz Mária leszállt az égből, és ott volt mellette mindkét fiúcska, az újszülött lánykát pedig a karjában tartotta. Így szólt a királynéhoz kedvesen:

"Aki megbánja, és bevallja bűneit, az bocsánatot nyer" - azzal átnyújtotta neki a gyermekeket, feloldotta nyelvét, és megadta, hogy boldog legyen, míg csak él.